A trianoni békediktátum
A szerződést a felek több mint másfél évvel az első világháború lezárását követően, 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy Trianon-kastélyban. A győztes felek a dokumentumban kijelentették, hogy Magyarország felelős a háborúban győztes államoknak okozott károkért, és részletesen szabályozták az ennek következtében teljesítendő jóvátétel feltételeit. A trianoni békeszerződést a Magyar Királyság nevében az 1920 márciusában Horthy Miklós által kinevezett Simonyi-Semadam-kormány képviseletében és felhatalmazásával Benárd Ágost, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár írta alá. A választás azért esett rájuk, mivel a rangos és közismert politikusok egyike sem akarta magát kompromittálni a hazánkra nézve végzetes és máig is meghatározó diktátum ellenjegyzésével.
Az első világháborúban győztes antanthatalmak elsődleges célja Németország és a háborúban vele szövetséges országok alapvető meggyengítése volt, ezen felül céljuk volt a jelentős háborús jóvátétel követelése, valamint a soknemzetiségű nagyhatalmak egységének megtörése is, mint amilyen az Osztrák–Magyar Monarchia volt. A döntéshozók a magyarokkal szembeni Európa-szerte létező ellenséges hozzáállást sem tudták és akarták figyelmen kívül hagyni.
Ami az előzményeket illeti, a magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba, gróf Apponyi Albert vezetésével, hét főmegbízottal (gróf Teleki Pál, gróf Bethlen István, Popovics Sándor, Lers Vilmos, gróf Somssich László, Zoltán Béla, Ottlyk Iván), valamint számos más, a magyar állam érdekeinek képviseletére felkért megbízottal, tanácsadóval és szakértővel. A delegáció titkári teendőit Praznovsky Iván követ látta el. Ekkor került elő gróf Teleki Pál híres, a Kárpát-medence etnikai viszonyait ábrázoló „vörös térképe”, amelyen piros színnel jelölte a magyarságot. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba szállították, és ott házi őrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián. Csak 1920. január 16-án – a béketervezet végleges lezárása után – nyílt lehetőség arra, hogy a magyar küldöttség is előadhassa az álláspontját. Ekkor tartotta meg gróf Apponyi Albert a francia külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres „védőbeszédét”. A magyar érveket azonban egyáltalán nem akarták meghallani, még kevésbé figyelembe venni.
A konferencia legfelső szervei érdemi változtatások nélkül hagyták jóvá az év eleji tervezetet. 1920. március végén a magyar tárgyalódelegáció gróf Apponyi Albert vezetésével végleg elhagyta a békekonferencia helyszínét, Versailles-t, és hazautazott Budapestre. A békekonferencia során ily módon megszerkesztett és a győztes hatalmak parancsaként megfogalmazott békediktátumot végül ily módon június 4-én volt kénytelen aláírni Magyarország.
A szerződés értelmében Romániához került Erdély, Máramaros, Partium és a Kelet-Bánság Románia (102 813 négyzetkilométer), Csehszlovákiához a Felvidék, Kárpátalja és a Csallóköz (61 646 négyzetkilométer), a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz Drávaköz, Bácska, Nyugat-Bánság, Vendvidék nagyobb része (ma a Muravidék) és a Muraköz (20 829 négyzetkilométer), valamint Horvát-Szlavónország (42 541 négyzetkilométer), Ausztriához Őrvidék (4020 négyzetkilométer), Lengyelországhoz Szepes és Árva vármegye egyes települései (589 négyzetkilométer), Fiume (21 négyzetkilométer) pedig szabadállam lett, mielőtt Olaszország részévé vált.
A diktátum eredményeképp a 325 411 négyzetkilométer összterületű Magyar Királyság széthullott, a 282 870 négyzetkilométer területű Magyarország pedig területeinek valamivel több mint kétharmadát – 67 százalékát, Horvátországgal együtt 71 százalékát elvesztette: 92 952 négyzetkilométerre csökkent. (Megjegyzés: a soproni népszavazást, majd az 1920 és 1924 között lezajlott területcserék és népszavazások okán Magyarország területe 92 952-ről 93 075 négyzetkilométerre nőtt vissza.) A lakosságszám csökkenése is hasonlóan drámai volt: a háború előtt 20 886 487 fős ország lakossága 7 615 117 főre esett vissza. Noha az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása a legtöbb esetben nem követte a nyelvi vagy nemzetiségi határokat: egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain!
A történelmi okirat Magyarország (Magyar Királyság) új határainak megállapítása mellett 35 000 főben korlátozta a magyar hadsereg létszámát, megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását. Ami a gazdaságot illeti, a korábbi Magyar Királyságból a termőföld 61,4, a faállomány 88, a vasúthálózat 62,2, a kiépített utak 64,5, a nyersvas 83,1, az ipartelepek 55,7, a hitel- és bankintézetek 67 százaléka került a szomszédos országok birtokába.
A trianoni békeszerződésre emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.